|
Ruhák megrajzolása
A ruhák megrajzolásánál figyelembe kell venni a ruha anyagát (vastag, vékony, merev, selymes), hogy a ruha esését, gyűrődését hűen tudjuk ábrázolni. Néhány alapvető példát találhatsz a fenti rajzokon a ruhák statikus esésére, illetve könyökhajlatnál vagy vállnál a gyűrődésre.
Az első rajzon, a ruha szabadon esik, míg a másodikon már mozgásban van, mintha a szél fújná, vagy a viselője szaladna.
Néhány véletlenszerű példa csomóra (masni) és kabátujjra. Külön figyelmet érdemel a hajlatok, gyűrődések helyes beállítása.
Néhány összetettebb egymást részben fedő gyűrődés A baloldali képen az anyag szabadon lengedezik a szélben, a másikon az alja a földre támaszkodik. Itt kap hangsúlyt a „visszagyűrődés” ami természetes hatást kölcsönöz a rajznak.
Figyeljük meg a felső képen a gallér ábrázolását, ahogy eláll a nyaktól. A második és a harmadik kép a külső ruhán lévő szabadon elhelyezkedő gallér helyzetét mutatja.
Figyeljük meg az anyag esését egy mozgásban lévő karon. A kézfej alatt lévő rész szinte függőlegesen hullik alá, míg a karon fekvő rész már elhajlik, ezzel mintegy lendületet kölcsönöz a kép összhatását illetően. Hangsúlyozzuk a gyűrődést a karon, ez hangsúlyozza az anyag lazaságát.
Három különböző formája az ingujjnak a karon. Normál „statikus” állapot. Mozgásban lévő kar, kissé felcsúszott ingujjal. Felgyűrt ingujj.
Néhány különféle ruhanemű illetve ingujj ábrázolása a testen, hangsúlyozva a gyűrődéseket.
Ha bő ruhát, vagy köpönyeget rajzolunk, vegyük figyelembe az anyag redőzött esését. Meglehet a rajz árnyalása kissé nehéznek tűnik, de érdemes gondot fordítani rá, mert a végeredmény egy valódi háromdimenziós hatást fog kelteni.
Jól mutat a rjzon, ha az ing ujja hosszabb, mint az ing alja. A felsőkabátnak a sok gyűrődés és a „hanyag elegancia” lezser külsőt kölcsönöz.
Különböző szabású férfi illetve női kabátok. Válasszunk a karakterünknek a hozzá legjobban illő ruhaneműt.
A nadrág lehet rövid vagy hosszú, de mindenképpen tegyünk bele gyűrődéseket a térdhajlatoknál, hogy az esése ne legyen merev, csőszerű. A férfi nadrág mindig egy kissé bő szabású, míg a női inkább testhez simuló.
Néhány példa a bő alsóruházatra. Figyeljük meg hogyan gyűrődik a laza anyag övön alul.
| |
|
|
|